Általjárt mindenkit: a porból vétetett
Amikor megálltak, mind, mi csak létezett
Szükségből született mesterkélt valóság
Hordtuk magunkon, mint halott a kék rózsát
Velük keltünk s éltünk, valahány alkalom
Megszabták hogy kik, meg hogy kiért vagyunk
Halkan surranó sok kis fogaskerék
Korlátok közül ha szabadul a szélvész
Lelkekbe maró lüktető fémerek
Pulzáltak gúnyosan többféle ütemet
Annyit hordtunk rendbe, ami tőlünk tellett
Eleve véget ért, kiúttalan kezdet
Igazodtunk, csak hogy nagyobb terünk legyen
Míg köztünk suhant a testetlen végtelen
Minél feljebb s feljebb, többre többet váltott
Összetört sokakban annál több világot
Megbújt a napokban, arcokban, a télben
Vonalat karcolt mindegyik tenyérben
Átláttuk már régen, voltak, kik kitörtek
Menekülő ártás, rohanó természet
Sablonizált vágyak hulló torát ültük
És több is közülünk más alakot öltött
Örökké sercegő, apró homokszemek
Mindig csak előre, soha hátrafele
Csikorgó csillagok csalva hunyó fénye
Golyóktól lyuggatott házfalak rémképe
Amíg magad tetted, vetted is magadhoz
Esélyeid élted, és nem kell, hogy fogadkozz
